Lábán Rudolf

(Pozsony, 1879. december 15. - Weybridge, 1958. július 18.)

A táncművészet legjelentősebb megújítója a 19-20. század fordulójától kezdve. Budapesten és Pozsonyban végzi el a gimnáziumot, miközben a színházi munkával ismerkedik. Katonai pályán indul el, de már az első év után otthagyja a wiener-neustadti katonai akadémiát. 1900-ban Münchenben, majd Párizsban folytat festészeti és építészeti tanulmányokat. (1920-ban egyik táncszínház-terve egy moszkvai kiállításon díjat nyer.) 1910-től Münchenben él. A tánc és a mozgás tanulmányozásában a modern, expresszionista képzőművészeti irányzatok és különböző spirituális eszmerendszerek hatnak rá (keleti tanok, rózsakeresztesség, szabadkőművesség, antropozófia stb.).
Nagy hatást gyakorol környezetére, így Mary Wigmanre, aki szintén a modern tánc egyik alapítója lesz. 1912-ben megkísérli, hogy "kiszabadítsa a táncot a zene zsarnoki uralma alól". 1913-ban a svájci Monte Veritán telepedik le csoportjával. Különleges mozgássorozatokat (skálákat) tervez. Az első világháború idején Zürichben tanít mozgásművészetet. Komplex mozgásformáinak határait a szabályos geometriai testek, különösen az ikozaéder (tizenkétszög) csúcsai határozzák meg. A két világháború közti időszak első felét Németországban tölti el, amatőrök számára dolgoz ki kurzusokat, "mozdulatkórus"-iskolái elterjednek egész Európában. 1920-ban megjelenik első könyve, a Táncosok világa. Hamburgban létrehozza,a Lábán Táncszínpadot. Itt születnek nagy koreográfiái, a Lengő templom, a Gaukelei és a Don Juan (utóbbi előadásán súlyosan megsérül). 1927-tól Berlinben az általa alapított Koreográfia Intézetben dolgozik. Számos tankönyve jelenik meg ebben az időben. Legkülönösebb darabjában, az Éjszakában kíméletlen társadalomkritika érvényesül. Egy csoport élén 1928-ban új tánclejegyzési rendszert dolgoz ki (kinetográfia). Ugyanebben az évben megtervezi Bécsben sokezer iparos és kézműves művészi felvonulását. 1930-tól a berlini Állami Opera balettmestere. A hitleri hatalomátvétel után még évekig együtt tud dolgozni a náci rezsimmel, mígnem az 1936-os berlini olimpiát előkészítő táncfesztivál egyik darabját Göbbels be nem tiltja. Lábán 1938-ban Franciaországon keresztül Angliába emigrál, ahol elkezdi kidolgozni és hasznosítani azt a mozgáselemzési és -leírási rendszert, melyet akár a gyári munka során is lehet alkalmazni. Táncleírási módszere az Egyesült Allamokban is elterjed, sőt , 1951-ben a budapesti Állami Balett Intézetben is bevezetik.
Élete utolsó évtizedében Lisa Ullmannal együtt kivételes szervezői, pedagógia, terápiai és
elméleti munkát fejt ki, a tanait továbbfejlesztő központok, iskolák egész rendszerét hagyja maga után. Magyarországon a kortárs tánc legjobb művelői Lábán-díjban részesülnek.
 

Beke László (MTA Művészettötténeti Kutatóintézet)
 

Lábán Rudolf díj nyertesei:  http://www.kultusz.com/cikk.php?id=720

Szerző: gorogkonyv  2012.07.18. 07:42 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://gorogkonyv.blog.hu/api/trackback/id/tr262913739

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása