Pollack Mihály (Bécs, 1773. augusztus 30.-Pest, 1855. január 5.)

Pollack Mihály építész, a magyarországi klasszicista építészet kimagasló mestere. A bécsi akadémián J. Hetzendorf von Hohenberg tanítványa volt. 1793-ban vagy 1794-ben Milánóba ment féltestvéréhez, Leopold Pollack építészhez. Megismerkedett a lombardiai klasszicizmus jelentősebb alkotásaival. 1798-ban érkezett Pestre. EIső munkája a Deák téri evangélikus templom építésének befejezése (1799-1808) volt. Részt vett a pécsi székesegyház helyreállításában (1805), ő vezette 1808-tól 1812-ig a pesti Német Színház építését. Az 1808-ban megalakult Szépítő Bizottság vezető tagjaként nagy szerepe volt a pesti építkezések irányításában. 1810 és 1830 között számos pesti polgárházat és palotát tervezett (Horváth-ház, illetve Pálffy-ház: Kossuth Lajos u. 3.; Wurm-ház: Dorottya u. 6. stb.). Ezek adtak lehetőséget művészete stiláris kibontakozásához. Az 1817-ben épült Almásy- (később Zichy-) palota (Szép u. 6.) hangsúIyos középrésze még barokkos vonás. A volt Festetics-palota (Zrínyi u. 10.) már tisztán klasszicistaépület. Palotaterveinek jellegzetessége a gazdag, hatásos bejárati térkialakítás. Magas fokú téralkotó művészete elsősorban középületeiben bontakozott ki, melyekben az épület funkciájának és művészi megjelenésének tökéletes egységét valósította meg (az egykori pesti Vigadó, 1829-1832; a Ludoviceum, 1828-1836 stb.). Több megyeháza terve származik tőle. Legjelentősebb közülük a szekszárdi (1828-1836); nyugodt ritmusával, méltáságteljes hatásával a kor vidéki épületeinek egyik legjobbja. A számos neki tulajdonított kastélyépítkezés közül legfontosabbak az alcsúti és a dégi. Főműve a Magyar Nemzeti Múzeum épülete (1837-1846), az európai klasszicizmus remeke. Homlokzatán a vízszintes és függőleges elemek egyensúlya, a világosan áttekinthetó belső terek ünnepélyes monumentalitása az épülettípus eszméjének harmonikus kifejezése.

Aknai Katalin (MTA Művészettörténeti Kutatóintézet)
 

Bővebben:  http://arch.et.bme.hu/korabbi_folyam/epitesz3.html#3

Székely Bertalan

(Kolozsvár, 1835. május 10.-Mátyásföld, 1910. augusztus 22.)

Ismertté fiatalon, történelmi képei és újságillusztrációi, sokszorosított grafikái révén vált; de maradandót alkotott úgy a portré-, az akt-, az életkép- és tájképfestészet, mint a sgrafittók és freskók terén. Több évtizedes tanári pályafutása során művésznemzedékek
nőttek fel irányítása alatt.

Erdélyi nemesi családból származott. Iskoláit szülővárosában, Kolozsvárt végezte, gyermekkorától fogva rajzolgatott. Az ifjú művész Münchenbe tért, hogy történeti vázlatait az akadémia történeti festészeti osztályán, Karl von Piloty vezetése alatt dolgozza ki. Az 1861-es pesti műegyleti tárlaton bemutatott II. Lajos holttestének feltalálása (1860), illetve a Dobozi (1861) címú vászna átütő szakmai és közönségsikert hozott. Annak ellenére, hogy ezek a képek történelmi festészetének nyitányát jelentik -amelyeket többek közt az Egri nők (1867) és az V. László és Czillei (1869) követett -, Székely nem köteleződött el véglegesen a müncheni festészet vagy a történeti műfaj mellett. 1862-as pesti letelepedését követően az alkotói személyiségének leginkább megfelelő, "szép asszonyokat és gyermekeket" felvonultató zsánerfestészet felé fordult. (Olyan művek jelezhetik a váltást, mint például az Özvegy (1866) vagy Az apáca (1870)) De sokszorosításra szánt szerelmi történeteket elbeszélő tusrajzsorozatai is idetartoznak, mint a Női élet (1870). Portréfestészete is kiteljesedett: olyan reprezentatív művek tanúskodnak erről, mint az MTA megrendelésére festett Szalay László (1865) térdképe és Eötvös ]ózsef (1871) egész alakos arcmása.
Az utolsó évtizedek nemcsak elméleti, hanem nagyszabású épületdíszítői munkásságának kiteljesedését is hozták. Az Operaház előcsarnokát díszítette a Múzsák képével (1881-1882), majd a királyi páholyt egy puttófrízzel (1882-1883). A pécsi székesegyház Szent Mór- és Szűz Mária-kápolnáiban (1886-1887) színgazdag, a jeleneteket tekintve gondosan komponált történeti ciklusokat alkotott. "Historizáló" eljárása legalább annyira modern, mint amilyennek a megjelenítés stilizáló formanyelve számít.
Első önálló tárlata 1900-ban nyílt meg a Nemzeti Szalonban; életművének gazdagsága és
összetettsége hagyatéki kiállításán tárult fel 1911-ben. A romantikában, illetve a historizmusban gyökerező, mindig is eszmei tartalmakat hordozó művészete könnyen integrálódott a századforduló szimbolikus formanyelvébe és jelentésvilágába. Kortársai és a nyomukban járó kutatók viszont máig kettős fénytörésben látták és láttatták alkotói személyiségét, életművét: az intuícióján eluralkodó elméleti indíttatás feszültségében; úttörő eredményekre vezető kísérletező hajlamát sok tekintetben ellentétben állónak az akadémikus művészről kialakított képpel ("akadémikuson" épp úgy értve a pictor doctus hagyományát, mint a 19. század festészetének egy meghatározó, de a modernizmus által elutasított és meghaladottnak vélt irányvonalát; képzésének, illetve oktatásának közel sem azonos gyakorlatát).

Bicskei Éva (MTA Művészettörténeti Kutatóintézet)
 

 Művei: http://www.hung-art.hu/frames.html?/magyar/s/szekely/

http://sites.google.com/site/magyarfestokszekelybertalan/

Halassy Olivér

(Újpest, 1909. július 31.-Budapest, 1946. szeptember 10.)

Halassy (Haltmayer, Halasi, Halassi, Halasy) Olivér úszó, vízilabdázó, majd városi hivatalnok volt. Ujpesten az 1. számú fiú polgári iskolában,azután a Vas utcai Felsőkereskedelmi Iskolában tanult. 1926-ban az országos középiskolai bajnokságon (KISOK) 400 méteres gyorsúszásban második helyezést ért el. Sportolói pályafutása ettől kezdve töretlen volt.
A nyolcéves gyermekként bal lábfejét villamos balesetben elvesztó sportoló, pályafutásának egésze Újpesti Torna Egylethez kötődik. Párhuzamosan úszik és vízilabdázik. Uszásban kétszeres magyar bajnok 400 méter gyorson (1929, 1930), ötszörös 800 méter gyorson (1928-1932), hétszeres 1500 méter gyorson (1926-1932). A folyamúszó bajnokságon 1926 és 1938 között bajnoki címet szerzett. A 4 x 200 méteres gyorsúszásban kétszer tagja a bajnoki címet szerzett váltónak, a folyambajnoki csapatban kilencszeres magyar bajnok. 1931-ben elsőként úszta át hosszában a Balatont 20 óra alatt. 1931-ben a párizsi, 1934-ben a magdeburgi, 1938-ban a londoni Európa-bajnokságon tagja a győztes magyar vízilabda csapatnak. Az amszterdami olimpián (1928) ezüst, a Los Angeles-i (1932) és a berlini olimpián (1936) a győztes, az olimpiai bajnok magyar vízilabdacsapat tagja. 1930 és 1939 között megszakítás nélkül tízszer magyar bajnok az UTE vízilabdacsapatával. 1926 és 1931 között nyolcszor volt tagja a magyar úszóválogatottnak és 1928 és 1940 között kilencvenegyszer a vízilabda válogatottnak. Az 1500 méteres gyorsúszásban 1931-ben Európa-bajnok Párizsban, alig két órával a vízilabda döntőt követen. Ugyanebben a számban 1926-ban 4. helyezést, 1927-ben 5. helyezést ért el az Európa-bajnokságon.
A polgári életben a Magyar Királyi Belügyminisztériumnak alárendelt Újpest városi számve-
vőségén dolgozott és a versenyzéstől történt visszavonulását követően az Újpesti Torna Egylet vízilabdacsapatának volt az edzője. 1931-ben a Magyar Érdemkereszt IV. osztályával tüntették ki, és apja után volt jogosult a vitézi cím és jelző használatára. Halassy Olivér, a kiváló sportember rablógyilkosság áldozata lett.
 

Szakály Sándor (Semmelweis Egyetem)
 

Lábán Rudolf

(Pozsony, 1879. december 15. - Weybridge, 1958. július 18.)

A táncművészet legjelentősebb megújítója a 19-20. század fordulójától kezdve. Budapesten és Pozsonyban végzi el a gimnáziumot, miközben a színházi munkával ismerkedik. Katonai pályán indul el, de már az első év után otthagyja a wiener-neustadti katonai akadémiát. 1900-ban Münchenben, majd Párizsban folytat festészeti és építészeti tanulmányokat. (1920-ban egyik táncszínház-terve egy moszkvai kiállításon díjat nyer.) 1910-től Münchenben él. A tánc és a mozgás tanulmányozásában a modern, expresszionista képzőművészeti irányzatok és különböző spirituális eszmerendszerek hatnak rá (keleti tanok, rózsakeresztesség, szabadkőművesség, antropozófia stb.).
Nagy hatást gyakorol környezetére, így Mary Wigmanre, aki szintén a modern tánc egyik alapítója lesz. 1912-ben megkísérli, hogy "kiszabadítsa a táncot a zene zsarnoki uralma alól". 1913-ban a svájci Monte Veritán telepedik le csoportjával. Különleges mozgássorozatokat (skálákat) tervez. Az első világháború idején Zürichben tanít mozgásművészetet. Komplex mozgásformáinak határait a szabályos geometriai testek, különösen az ikozaéder (tizenkétszög) csúcsai határozzák meg. A két világháború közti időszak első felét Németországban tölti el, amatőrök számára dolgoz ki kurzusokat, "mozdulatkórus"-iskolái elterjednek egész Európában. 1920-ban megjelenik első könyve, a Táncosok világa. Hamburgban létrehozza,a Lábán Táncszínpadot. Itt születnek nagy koreográfiái, a Lengő templom, a Gaukelei és a Don Juan (utóbbi előadásán súlyosan megsérül). 1927-tól Berlinben az általa alapított Koreográfia Intézetben dolgozik. Számos tankönyve jelenik meg ebben az időben. Legkülönösebb darabjában, az Éjszakában kíméletlen társadalomkritika érvényesül. Egy csoport élén 1928-ban új tánclejegyzési rendszert dolgoz ki (kinetográfia). Ugyanebben az évben megtervezi Bécsben sokezer iparos és kézműves művészi felvonulását. 1930-tól a berlini Állami Opera balettmestere. A hitleri hatalomátvétel után még évekig együtt tud dolgozni a náci rezsimmel, mígnem az 1936-os berlini olimpiát előkészítő táncfesztivál egyik darabját Göbbels be nem tiltja. Lábán 1938-ban Franciaországon keresztül Angliába emigrál, ahol elkezdi kidolgozni és hasznosítani azt a mozgáselemzési és -leírási rendszert, melyet akár a gyári munka során is lehet alkalmazni. Táncleírási módszere az Egyesült Allamokban is elterjed, sőt , 1951-ben a budapesti Állami Balett Intézetben is bevezetik.
Élete utolsó évtizedében Lisa Ullmannal együtt kivételes szervezői, pedagógia, terápiai és
elméleti munkát fejt ki, a tanait továbbfejlesztő központok, iskolák egész rendszerét hagyja maga után. Magyarországon a kortárs tánc legjobb művelői Lábán-díjban részesülnek.
 

Beke László (MTA Művészettötténeti Kutatóintézet)
 

Lábán Rudolf díj nyertesei:  http://www.kultusz.com/cikk.php?id=720

Hevesy György

(Budapest, 1885. augusztus 1.-Freiburg, 1966. július 5.)

Budapesti, berlini és freiburgi egyetemi éveit követő tudományos pályafutása Zürichben, a híres műegyetemen indult, majd Haberhez, az ammóniaszintézis feltalálójához látogatott a karlsruhei műegyetemre. Mivel Haber az olvadt cink oxidációjakor alkalmanként fellépő elektronsugárzás vizsgálatával bízta meg Hevesyt, 1911-ben a mérési metodikák elsajátítása céljából Rutherford intézetébe, Manchesterbe ment. Ez volt az a hely, ahol akkoriban egy merőben új fizika volt születőben, az atomfizika. Hevesy első feladata az akkor még rádium-D-nek nevezett ólomizotóp izolálása volt. Bebizonyította, hogy az izotópokat nem lehet kémiai módszerekkel elválasztani, viszont ekkor gondolt Hevesy arra, hogy a rádium D-t ólom jelzésére lehet felhasználni, és így az ólom jelenlétét a sugárzás észlelésével tudja kimutatni. E módszert ma izotópos nyomjelzésnek nevezzük. Sok későbbi világhírű tudós dolgozott akkor Rutherford laboratóriumában. A dán Niels Bohr is, akivel Hevesy egy életre szóló barátságot kötött. 1912-ben a budapesti Tudományegyetem bölcsészettudományi kara Hevesyt magántanárává habilitálta. Itt Gráh Gyulával az ólomatom öndiffúzióját vizsgálta szilárd ólomban, radioaktív ólomizotóp segítségével. Ez tekinthető a nyomjelzéses módszer első metallográfiai almazásának.
Hevesy 1920-ban elhagyta Magyarországot, Koppenhágába utazott az ott időközben inté-
zetvezető professzorrá lett barátjához, Bohrhoz. Az ő intézetében dolgozott, ott fedezte fel a hafniumot (1920), a periódusos rendszer még hiányzó és oly régóta, sokak által keresett ,72. kémiai elemét. 1926-ban a németországi Freiburg egyeteme hívta meg a kémia professzorának. Itt megint ragyogó felfedezéseket tett: kidolgozta az úgynevezett izotóphígításos, valamint a röntgen-fluoreszcenciás szerkezetvizsgáló és analitikai módszert. Hevesy 1932-ben felismerte a mesterséges úton előállított izotópok gyakorlati jelentőségét, nevezetesen, hogy a Joliot-Curie-féle részecskebombázással a nem aktív elemek is radioaktívvá tehetők, és az így keletkező sugárzás mérése alapján mennyiségük meghatározható. Ez az aktivációs analízis.
1934 végén Hevesy ismét Koppenhága, a Bohr-intézetbe költözött, ám 1942-ben a németek megszállták Dániát. Akkor már Otto Hahn uránhasításos kísérletei nyomán az atomtudósok között ismert volt az atombomba elkészítésének lehetősége, ezért a neves atomtudósokra mindenütt figyeltek. A szövetségesek segítségével Bohrnak sikerült az Amerikai Egyesült Államokba szöknie, Hevesy pedig Svédországot választotta.
Elismerés bőven érte, 1943-ban a kémiai Nobel-díjat ítélték neki. Ezen kívül még számtalan
magas tudományos kitüntetésben (Fermi-, Copley-, Bohr-éremben, "Atommal a békéért" díj-ban) részesült. Hevesy Györgyöt a Magyar Tudományos Akadémia 1945-ben tiszteleti tagjává, a Budapesti Műszaki Egyetem 1965-ben díszdoktorává választotta.
 

Tömpe Péter (kémiatörténész, EGIS)
 

Bővebben:  

http://jelesnapok.oszk.hu/prod/unnep/hevesy_gyorgy__1885_kemiai_nobeldij_1943

Nobel-díjról: http://www.kfki.hu/chemonet/hun/teazo/nobel/nobeldij.html

A Magyar Államvasutak 1868. július 1-jén "született", amikoris a magyar kir. kormány megvásárolta a csődbement Magyar Északi Vasutat, illetve annak Pesttől Salgótarjánig és Józseftárnáig terjedő vonalait (jelenleg 80a, 81), minden tartozékával, a további építésre vonatkozó már elkészült tervekkel, egyéb ingóságaival és az összes jogaival együtt. A vonal Pesti végállomása a jelenlegi Józsefvárosi pályaudvar volt. Nem ez volt a legelső vasútvonal Magyarországon. A legelső gőzvontatású vasútvonal a Pest-Vác vonal (33,9 km, jelenleg 70), amelyet 1846. július 15-én nyitottak meg.

A magyar vasút története - az alapítási, tervezési és építési időt nem számítva - a Pest-Vác vonal megnyitásával 1846. július 15-én - a korabeli sajtó ovációjától kísérve - kezdődött. A nagy nap délutánján valamennyi mozdony üzemelt. Pestről a „Buda" és „Pest", Vácról pedig a „Hungária" és „Pannónia" húzta a forgóvázas személykocsikat.

A váci épület kifogástalanul megőrizve ma is áll a pályaudvar mai főépületével szemben, és a pályafenntartás egyik székhelye. A pesti épület - a későbbi Nyugati pályaudvar - hamarosan fejpályaudvari csarnokkal bővült. Mégpedig úgy, hogy először a régi épület köré építették a Gustave Eiffel által tervezett csarnokot, majd a régi épületet lebontották. Így a vasúti forgalmat alig kellet szüneteltetni.

Ez a vasút még nem a MÁV, hanem az MKV (Magyar Középponti Vasút) néven üzemelő magánvasút volt. 1849 decemberében - az időközben megépített szolnoki MKV vonalon - menekítették az osztrákok elől a kormányt és a magyar Szentkoronát. A forradalom és szabadságharcban a vasút komoly szerepet kapott. A negyvennyolcasokból később sokan álltak a vasút szolgálatába. A híres honvéd tábornok, Klapka György, két évtizeddel később, amikor már hazatérhetett, a Tiszavidéki Vasút elnöke lett. Előbb azonban Garibaldi tábornokaként, Türrel és Tüköryvel kivívta az olasz függetlenséget.

Az államvasutat 1868-ban az előző évben átadott, és hamar csődbe jutott Pest-Fülek-Losonc, Északi Vasút néven épített vonallal alapították. A MÁV első pesti kiinduló állomása a Józsefvárosi pályaudvar volt. A Magyar Államvasút alapításának előfeltétele az 1867-es, javarészt Deák Ferencnek köszönhető - politikai és gazdasági, Magyarország fejlődését egészen az első világháborúig biztosító - kiegyezés volt. A vasútépítési láz nem lankadt, hiszen nagy üzletnek ígérkezett. A helyi érdekű vasút, azaz HÉV elnevezés ebből az időből származik.

A MÁV az első világháborút követően elvesztette vonalhálózatának, felszerelésének, mozdonyainak és gördülőállományának javarészét. A vasútvonalak közül sokat két állomás között vágtak el, melynek „köszönhetően" a pálya nem vezetett sehová. A környező államok a magyar vasúti gépgyártás remekeit még évtizedekig használták.

A legendás 1924-ben épített 424-es gőzmozdony már a megváltozott elvárásoknak megfelelően épített univerzális gép volt. A harmincas években villamosították a Budapest-Hegyeshalom vonalat és 29 darab V40-es személyvonati és három V60-as tehervonati, Kandó Kálmán tervezte GANZ villamos mozdonyt állítottak szolgálatba. Akkor Európa több vonalán magyar villamos mozdonyok szolgáltak.

A háború a MÁV vonalain és járműállományában jelentős pusztítást végzett. A hazai gépgyártás nem győzte, ezért a feladatok ellátására több mint ötszáz, S160-as sorozatú amerikai hadimozdonyt vásároltak. Ezek lettek a 411-esek a MÁV számozása szerint. Ezt később száz, a Szovjetunióból vásárolt tehervonati mozdonnyal egészítették ki.

A hatvanas években rohamos villamosítás kezdődött. A háborút követően Magyarországon csak tizenkét V55-ös villamos mozdonyt építettek. A V43-as a magyar vasút történetében a legnagyobb villamos mozdony sorozat. Az első darabok Kasselban készültek, a többi - majd kétszázhetven licencépítésű - Budapesten, a GANZ-ban. A MÁV mai zászlóshajói, a 1047-es sorozatú, nagy- teljesítményű és sebességű, nemzetközi forgalomra is alkalmas, korszerűbb biztonsági és vonatbefolyásoló rendszerrel felszerelt mozdonyok - közismertebb nevükön TAURUS-ok - Siemens gyártmányúak.

A MÁV állományában 1983 szeptembere óta csak dízel és villamos mozdonyok szolgálnak, de a szívet még ma is leginkább a régi, füstös, pöfögő, nem kevés romantikát hordozó gőzmozdonyok dobogtatják meg. Olyanok, mint amilyenek a nosztalgia vasút szolgálatában ma is megtalálhatók.

Részletek: http://www.fortunecity.com/underworld/genesis/605/mav_11_h.htm

A 19. század első felében Magyarország területének 13%-át rendszeresen elöntötték a szabályozatlan folyók. A vízjárta területnek több mint a fele, mintegy 2 millió hektár, a Tisza és mellékfolyóinak árterületére esett.

1834-ben kezdődtek el az országgyűlés javaslata alapján a Tisza-felmérés munkálatai. A Tisza-völgy szabályozásáról helyi tervek készültek már az 1840-es évek elején, de Vásárhelyi felhívta a figyelmet a veszélyekre: eszerint csak egységes tervvel lehet tartós, hosszú távú hatást elérni, valamint a szabályozást a Tisza mellékfolyóira is ki kell terjeszteni. Ezt a meglátást erősítették meg az 1844-45-ös árvíz hatására bekövetkező károk is. Széchenyi kinevezése a Közlekedési Bizottmány elnöki tisztségére jó alkalmat kínálhatott Vásárhelyi tervei alapján végrehajtandó Tisza-szabályozás megszervezésére. S bár a kormányhivatal elfogadása miatt sokan árulással vádolták Széchenyit, sikerült az érintett megyék küldötteivel elfogadtatnia a helyi társulatokat összefogó központi Tisza-völgyi Társulat létrehozásának tervét.

Vásárhelyi 1845. júniusában az előzetes változat, majd 1846. márciusában az általános szabályozás tervének benyújtásakor támaszkodhatott a Tisza-felmérés mérnökeinek előmunkálataira és saját tapasztalataira. Az elképzelés a Tisza egész hosszára vonatkozott, részletesen s a gyakorlati kivitelezés számára alkalmas formában dolgozta ki. A csekély esésű, ún. középszakasz-jellegű folyó természetének megfelelően legelőször a folyó lefolyási viszonyait kívánta megjavítani az óriási kanyarok átvágásával. E változtatás következtében az árvizek levonulása gyorsabbá válhatna, ami előfeltétele az eredményes ármentesítésnek. Százegy átvágást javasoltak, ami a Tisza hosszát egyharmadával csökkentette volna, ugyanakkor az árhullámok hevesebbé váltak ennek hatására. Ez utóbbi hatás miatt Vásárhelyi szerint a töltések megépítése kiemelt feladat, ráadásul a töltésvonalazásnak a megfelelő árvízi meder, a hullámtér kialakítását kell szolgálnia. A töltések előtt előteret kívánt biztosítani, ide erdősávok telepítését javasolta azért, hogy a gátakat a hullámveréstől megóvja.

Vásárhelyi elképzelése a töltésekről óriási újdonságnak számított, hiszen ezek feladatául a folyó folyásának kormányzását jelölte ki, s nem egyszerűen a kiöntések korlátozóját látta bennük.

Forrás:sulinet.hu, tankonyvtar.hu

Chronica Hungarorum (A magyarok krónikája) címen 1473. június 5-én (pünkösd vigíliáján) került ki Hess András budai nyomdájából a nyomda első terméke, amely egyben az első Magyarországon nyomtatott könyv volt. A Budai krónika néven is közismert latin nyelvű mű a magyar nép történetét dolgozta fel a kezdetektől saját koráig. Más nemzeteknél ritkán fordult elő, hogy első nyomtatványként világi könyveket jelentessenek meg.

A Chronica Hungarorum több történeti mű összeolvasztása révén jött létre. A mű szerzője az Anjou-kor krónikái közül Kálti Márk Bécsi Képes Krónikáját és János minorita barát munkáját, valamint a Küküllei János által írt Nagy Lajos életrajzot használta fel. Első része a magyarok történetét a honfoglalástól Károly Róbert uralkodásáig, 1334-ig tárgyalja. Második szövegegysége az 1335-1342 közötti korszak eseményeit tartalmazza. A harmadik egység Nagy Lajos király történetét taglalja trónra lépése és halála között, míg a negyedik az 1382-1468 közötti időszak uralkodóival kapcsolatos adatokat és családi vonatkozásokat ismerteti.

A krónikát Hess András budai műhelyében címlap nélkül nyomtatták, iniciáléit kézzel festették, a 70 oldalas nyomtatvány valószínűleg 200-240 példányban készült el, mely példányok gyorsan elkeltek. A Budai krónikáról is számos kéziratos másolatot készítettek.

 Mára tíz példányban maradt fenn. Magyarországon kettő található: az egyiket az Országos Széchényi Könyvtárban, a másikat a budapesti Egyetemi Könyvtárban őrzik. Az OSZK példányát 1843-ban József főherceg, Magyarország nádora vásárolta a gyűjteménynek. A legutóbbi, egy addig ismeretlen példány 1990-ben egy müncheni aukción került kalapács alá, csaknem félmillió márkáért kelt el.

Hess András a mű előszavában maga írta le, hogyan és miért jött Rómából Magyarországra: Kárai László budai prépost, Mátyás király római követe hívta Budára, ahol ő 1472-ben berendezte Magyarország első nyomdai műhelyét. Hess nyomdájából a Chronica Hungarorumon kívül még két görög nyelvű munka latin fordítása került ki: Basilius Magnus A költők olvasásáról és Xenophon Socrates védőbeszéde című műve. Hess halála után nyomdája is megszűnt. A Chronica Hungarorum fakszimiléjét (Horváth János magyar fordításával) megjelenésének 500. évfordulóján, 1973-ban újból kiadták.

 A könyvnyomtatásról bővebben:

http://www.oszk.hu/hun/kiallit/virtualis/nyomdak/nyomtatott_konyv_index_hu.htm