Slachta Margit

(Kassa, 1884. szeptember 18.-Buffalo, 1974. január 6.)

1906-ban szerzett német-francia szakos polgári iskolai tanári végzettséget. Farkas Edith és Korányi Sarolta hatására fordult érdeklődése a szociális kérdés, a munkásnők védelme felé. 1908. november 19-én elsőként csatlakozott a Farkas Edith által alapított Szociális Missziótársulathoz, melynek tagjai magánfogadalmat tettek, de akkor még nem éltek zárt szerzetesi életet. 1915-ben szociális iskolát nyitott, s ugyanezen évtől szerkesztette A Keresztény Nő című egyesületi folyóiratot. (1918-1922 között: Magyar Nő. A keresztény feminizmus lapja. ) A Slachta által képviselt keresztény feminizmus egyrészt elhatárolódást jelentett a kor feminizmusának radikalizmusától, másrészt szemben állt a konzervatív, a nőt kizárólag családanyaként és a házi tűzhely őreként elképzelő uralkodó közfelfogással. 1918-ban lépett be a Keresztényszociális Néppártba, s október 28-tól a párt "női tagozata", az általa szervezett Keresztény Női Tábor vezetője lett. Az 1920. március 25-én tartott pótválasztásokon a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja jelöltjeként Budapest I. kerületében -Magyarország történetében az első nőként -a Nemzetgyűlés képviselőjévé választották. Mandátuma lejártakor, 1922-ben Farkas Edith megtiltotta neki, hogy újra induljon a választásokon, sőt a következő évben több társával együtt a Szociális Missziótársulattól is eltanácsolta. Ekkor alapította a Szociális Testvérek Társaságát, melynek 1923-1930, majd 1932-1963 között főnöknője volt. A rendnek hamarosan Magyarországon kívül Franciaországban, Svájcban és az Egyesült Államokban is alakultak csoportjai. 1933-ban alapította meg munkásnők számára a Szentlélek Szövetséget (s szerkesztette 1934-1944 között ennek lapját, A Lélek Szavát; az ő hathatós közieműködésével nyílt meg 1937-ben a Katolikus Női Szocialis Képző, az első szociális munkásokat képező intézmény. Már az 1930-as években nyíltan szembefordult a nemzetiszocialista eszmékkel, amelyeket összeegyeztethetetlennek tartott a kereszténységgel, s fellépett a zsidók jogfosztása ellen. A szlovákiai zsidók deportálásának hírére 1943 márciusában a Vatikánban személyesen kísérelte meg cselekvésre bírni a pápát, majd Magyarország német megszállása (1944. március) után mintegy ezer zsidót bújtatott rendházaiban még a nyilas hatalomátvételt (1944. október) követő hónapokban is. A második világháború után a Polgári Demokrata Párt listáján lett ismét nemzetgyűlési (1945-1947), majd a Keresztény Női Tábor képviseletében országgyűlési képviselő (1947-1949). A parlamentben a jogállamiság fenntartásának következetes szószólója volt, de legitimistaként elutasította a köztársasági államformát, keresztényként pedig a hitoktatás fakultatívvá tételét és az egyházi iskolák államosítását. A kommunista hatalomátvétel következtében képviselőként egyrebtöbb retorzió érte (1947-ben 60 napra, majd 1948-ban kétszer hat hónapra kizárták az országgyűlésből), s a várható letartóztatás elől 1949 júniusában elmenekült az országból.

Az Egyesült Államokban telepedett le. Kezdetben tiltakozó mozgalmat szervezett Mindszenty ]ózsef esztergomi érsek bebörtönzése ellen, de politikai tevékenysége hamar elenyészett. A második világháború alatti embermentő munkáját Izrael állam 1985-ben Yad Vashem kitüntetéssel ismerte el, 1995-ben pedig megkapta a Magyar Köztársaság Bátorság érdemjelét.
 

Pótó János (MTA Történettudományi Intézet)
 

Könyvtárban megtalálható  Mona Ilona: Slachta Margit (Budapest: Corvinus, 1997. ) című könyvben részletesen olvashatsz életéről