Benedek Elek
(Kisbacon, 1859. szept. 30.-Kisbacon, 1929. augusztus 17.)
"Mi hasznom benne? -én nem kérdezem,
Csak ültetek a jövó nemzedéknek!" -írta az Öreg faültető éneke című versében Benedek
Elek, az egyik legismertebb magyar meseírónk. Székelyföld szülöttének meseírása is komoly eszmei pillérekre épült: a gyermekirodalmat az igaz és jó emberré nevelés eszközének, a magyar történelem megismerésének tekintette. Ízes nyelvezete pedig az irodalmi nyelv kialakításában vállalt fontos szerepet.
Már fiatalon -egy székelyföldi barátjával -népköltészeti alkotásokat gyűjtött, s a Székelyudvarhelyen tett érettségi után 1885-tól, elsőként a Székely Tündérország című kötetben saját meséket is publikált. Fabuláit Budapestre érkezve, elsők közt Gyulai Pálnak, az óriási befolyású kritikusnak, irodalomszervezőnek mutatta meg, aki elvileg is fontosnak érezte a népköltési vállalkozásokat. Gyulai eszmei támogatása egyrészt segítette abban, hogy -félbehagyva egyetemi tanulmányait -elszegődjön újságírónak, lapszerkesztőnek (Budapesti Hírlap, Magyarság, Magyar Világ,Magyar Kritika, Nemzeti Iskola, Néptanítók Lapja, Nemzeti Iskola), és a gyakorlatban is minél szélesebb olvasóközönségnek írjon, másrészt a gyermekirodalom ügyéért politikai-oktatáspolitikai téren is fellépjen. 1887-től szabadelvű, később ellenzéki, majd nemzeti párti képviselő. Mivel a gyermekirodalmat a magyar művelódéspolitika fontos részének tartotta, felszólalásai, beszédei leggyakoribb témája az ifjúsági irodalom elméleti és gyakorlati kérdései, a népköltészet, a közoktatás megoldandó feladatai voltak. Közben 1889-től Pósa Lajossal megindították az igényesen szerkesztett és szakmailag is kiváló színvonalú Az Én Újságom, majd Sebők Zsigmonddal a Jó Pajtás című gyermeklapot. Meggyőződése volt, hogy a népmese az egész magyar nép lelkületének tükre, s arra tanít, hogy a jó -sok próbatétel után -mindig győz a rossz felett. Mesefordításait -melyek főként az Ezeregyéjszaka és a Grimm-történetek átiratai -a Kék-,Piros-, Ezüst- és Arany-mesekönyvekben adta ki. Könyvsorozatot indított el Kis Könyvtár címmel. A legjelentősebb mesegyűjteménye, az ötkötetes Magyar mese- és mondavilág, a millenniumi Ünnepségekre jelent meg (1894-1896). Publicistaként szűkebb szülőföldje, a Székelyföld problémáinak megoldásáért és a politikai visszaélések ellen harcolt tántoríthatatlanul; erélyesen bírálta korának anomáliáit, botrányos eseteit. Szépírói alkotásai (Katalin, Uzoni Margit, Mária, Huszár Anna) és a magyar nemzeti múltat megelevenítő, szinte néprajzi írásai (A magyar nép múltja és jelene, Hazánk története, Nagy magyarok élete) mára hasonlóan méltatlanul elfeledettek. 1921-ben, a trianoni békediktátum után, a politikai harcokba belefáradva, visszatért 
az akkor már Romániához tartozó szülőfalujába, Kisbaconba. Itt a Cimbora című ifjúsági lap kiadásával foglalkozott. Munka közben érte a halál, utolsó leírt szavai: "fó, hogy dolgozzanak".
2005-tól a születése napján ünnepeljük a népmese napját.
Csásstvay Tünde (MTA Irodalomtudományi Intézet)
Benedek Elek emklékház: http://www.bardoczorsolya.hu/index.php?oldal=be_emlekhaz
