Márkus Emília
(Szombathely, 1860. szept. 10.-Budapest, 1949. december 24.)
A korabe
li Magyarország rendkívül népszerűségű -küIönleges árnyalatú, hosszú hajzuhataga miatt csak Szőke Csodának nevezett -színésznője hat testvérével és megözvegyült anyjával nagybátyja, Horváth Boldizsár, az 1867-es kormány igazságügyminisztere házában nőtt fel, mely a korabeli szellemi és társasági élet központjának számított. Pályáján végig szerencse kísérte, s a közönségen kívül a sors is különleges kegyeibe fogadta. (Első férje és gyermekei apja a híres művészettörténész Pulszky Károly, második férje Andor/Párdány Oszkár, akivel 42 évig éltek házasságban). 1874-ben Paulay Ede korengedéllyel vette fel a Színi Tanodába, egy évre rá már megkapta első színpadi szerepét (Dumas: Alfonz úr), s még záróvizsgái letétele előtt a Nemzeti Színház tagja lett (és maradt is élete végéig, soha nem szerződött át
más színházhoz; 1928-ban a Nemzeti Színház örökös és tiszteletbeli tagjának választották). Már első fellépése (1877. október 22.) -Shakespeare Juliája -meghozta számára a sikert, a Pesti Napló színikritikusa szerint "Márkus alakítása nem volt sablonalakítás; a hivatás és tehetség első lépése volt a mai."
Szélviharszerű berobbanását többen (pl. Podmaniczky Frigyes ) igyekeztek női szépsége hatásával és befolyásos családi hátterével magyarázni, de Márkus hamar meggyőzött mindenkit óriási színpadi erejéről és tehetségéről. Szépsége valóban legendás volt, kérői (pl. Jókai Mór, Csiky Gergely) és számolatlan csodálója (Ambrus Zoltán, Bródy Sándor, Csathó Kálmán, Herczeg Ferenc, Kosztolányi Dezső, Szomory Dezső, Alexander Bernát, Feszty Árpád, Rippl-Rónai ]ózsef stb.) nem győzték dicsérni. Alexander Bernát szerint: "A szerelmes nő legnagyobb revelációja a magyar színpadon. Az ő szerelme sokszor viharos, az izgató, az elszánt, a bűnös, a mindenre kész szerelem... Jászai a legmélyebb, Márkus Emma a leggazdagabb hangú és alakú magyar színésznő."
Márkus művelt volt, szenvedélyesen olvasta a filozófusok műveit, a reneszánsz kort, és művészetét különösen ismerte, és rajongott érte. Szenvedélyes pasziánszjátékos volt, a zenében Chopin és Wagner voltak a kedvencei. Négy nyelven beszélt kiválóan, emellett latinul is értett. Így semmi meglepő nincs abban, hogy 1921-ben (Stuart Mária alakításáért) megkapta a Kisfaludy Társaság Greguss-díját, 1930-ban a Corvin-koszorút. 75 éves színészi pályafutása alatt hozzávetőlegesen 350 szerepet játszott, köztük szinte az összes álomszerepet is. A klasszikus, patetikus színjátszással szemben a modernnek számító, realisztikusabb, pátosz nélküli, őszinte színjátszás híve, amelyben keveredett a tudatosság az átéléssel. Utolsópremierje 1940-ben, legutolsó színpadi fellépése 1946 szeptemberében történt. Három némafilmben és egy hangosfilmben (Hunyady Sándor: A három sárkány) szerepelt. Hatheti betegség után, halálos ágyán verseket szavalva hunyt el.
Császtvay Tünde (MTA Irodalomtudományi Intézet)
