Tamási Áron (született: Tamás János)
(Farkaslaka, 1897. szeptember 20. - Budapest, 1966. május 26.) Kossuth-díjas magyar író.
Tamási Áron kisbirtokos, sokgyermekes székely földművescsalád gyermekeként született 1897. szeptember 20-án Farkaslakán. Apja Tamás Dénes, földműves, anyja Fancsali Márta. Kilencéves korában pisztollyal ellőtte a bal hüvelykujját, ezért a szülők úgy határoztak, hogy taníttatni fogják, mert nem lesz képes elvégezni a gazdasági munkát.
1910-től a székelyudvarhelyi katolikus főgimnázium tanulója. 1917-ben hadiérettségit tett Gyulafehérváron. 1918-ban karpaszományos őrvezetőként az olasz frontra került. Ki akart törni az elődök paraszti életformájából. Ezért 1918. november 18-án megkezdte jogi tanulmányait a kolozsvári egyetemen, majd 1921-ben miután végez, a Kereskedelmi Akadémián tanult, ahol 1922-ben szerzett diplomát, utána banktisztviselő Kolozsváron és Brassóban.
Azután szűknek érzi Erdélyt, huszonhat éves korában, 1923 júliusában kivándorol Amerikába, ahol volt alkalmi munkás, de banktisztviselő is. Pedig akkor már egy novellájával Kolozsvárott pályázatot nyert (Szász Tamás, a pogány - a Keleti Újság novellapályázatán). Írói magamagát Amerikában találta meg. Ott lebbentek elébe látomásként az elhagyott otthon képei, emlékei, hagyományai. A székely népballadák, népdalok és népi mókák ihlették azokat a novellákat, amelyekből első kötete, a Lélekindulás összeállt. Amerikából küldte haza a kéziratot a kolozsvári kiadóhoz, ahol 1925-ben megjelent. Azonnal felfigyelnek rá: a romániai és a magyarországi irodalom is. 1926 májusában Tamási Áron haza tért. Ettől kezdve javarészt Erdélyben élt, mígnem 1944-ben Magyarországra települt át.
Gyors egymásutánban jelennek meg novelláskötetei. Már a húszas-harmincas évek fordulóján nyilvánvaló volt, hogy Tamási Áron a legnagyobb magyar novellisták közé tartozik.
A székely falvak világának ábrázolása egész munkásságának alapját jelenti, az erdélyi falusi létélmény látásmódjának, stílusának és szókincsének alapja. Írásaiban bravúrosan olvasztja egybe a tragédiát és komédiát, falusi lét józan realizmusát és a népi misztikumot. Műveiben az erdélyi szegénység életét, a megélhetésért az urakkal és a természettel folytatott küzdelmeit, a székelyek ügyességét és furfangos észjárását ábrázolta.
Fő mű: az Ábel-trilógia - ez az önéletrajza burkolt formában. Előbb az Ábel a rengetegben, a talpraesett székely erdőpásztor mesébe illő, mesevarázsú története, melyhez az Amerikában töltött évek szolgáltak alapanyagul és ihlették meg. Humora, a patriarchális székely világ és a modern kapitalizmus szembeállításából és stilisztikai bravúrjaiból fakad. Ezt követte
az Ábel trilógia másik két tagja: Ábel az országban és Ábel Amerikában. Ábel megjárja írójának útját: a természet világából eljut a városba, onnét a nagyvilágba. Végül tapasztalatainak eredményeként visszamegy a természetbe. Az Ábel a rengetegben zárógondolata az ismert idézet: "Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne!"
Tamási Áron 1966. május 26-án hunyt el Budapesten. Kérésére szülőfalujában, Farkaslakán temették el. Itt látható a sírja a templomkertben, melynek sírkövét Szervátiusz Jenő és Szervátiusz Tibor erdélyi szobrászok alkották. A kövön ez a felirat olvasható:
"Törzsében székely volt, fia Hunniának
Hűséges szolgája bomlott századának."
A Budavári Sikló egy speciális vasút, mely a Lánchíd Budai hídfőjét köti össze a Budavári palotával. Egyik végállomása az Alagút Duna-parti bejáratánál, a másik pedig a Budavári palota és a Sándor-palota között található. A Sikló 1987 óta, a Budapest Duna-parti látképének részeként a Világörökség részét képezi.
